250 533 néző. Így zártuk az első évadot. Ennyi embert szórakoztattunk, és ennyi ember bízott bennünk estéről estére. Elképesztő első év volt. Néha brutál nehéz, fizikailag és lelkileg is kimerítő, de minden perce megérte, hiszen hónapról hónapra hatalmas produkciókat raktunk össze rengeteg fantasztikus kollégával—a színpadon, a háttérben, az irodákban, mindenhol. És őszintén: sokan nem hitték volna, hogy ilyen rövid idő alatt tényleg össze lehet rakni egy előadást. Azt pedig végképp nem, hogy ekkora sikereket. De mi az utolsó pillanatban is biztosak voltunk benne. Tegnap, az utolsó előadáson, amikor lenéztem a nézőtérre a Rebeccan, nemcsak állva tapsoló embereket láttam, hanem könnyes szemeket is. Olyan nézőket, akiknek ez több volt egyszerű színháznál. Valami közös élmény, ahol együtt dobbant a szívünk. A színházi életben ritkán történik olyan, mint ami idén az Erkel Színházban történt. Nem lesz egyszerű ezt felülmúlni—de amikor ránézek erre a csapatra, tudom, hogy képesek leszünk rá. Én is készülök új projektekkel, hogy tovább formáljuk az Erkel Színház világát és lelkületét —miközben az elmúlt egy év engem is formált az életben. A barátok. A kollégák. A szerepek. És a végére egy mondat, ami nagyon bennem maradt. Egy kollégám odajött hozzám egy előadás után, és azt mondta: „Nagyszerű volt a számod ma este. Ezekért a pillanatokért vagyok büszke arra, hogy ebben a színházban dolgozhatok.” Az ilyen mondatok miatt érzem azt, hogy itt dolgozni nemcsak ajándék, hanem felelősség is. Találkozunk Szegeden a Wickeddel, aztán szeptemberben bedurrantjuk a második évadot is.